Történelem

- Már nagyon messzire eljöttél Anatóliából, jó uram! - mondta a fürtös hajú

- Fontos üzleti úton vagyok. Ilyenkor muszály elhagynom az otthonomat. Te viszont erről a környékről származol.

A két férfi egyszer csak neszt hallott, majd mindketten kardot rántottak elő és így beszélt a szakállas:

- Résen kell lennünk! Akárki tartózkodhat itt, rajtunk kívül.

A bokrok közül egy magas; hosszú, sötétbarna hajú; szakállas fiatalember ugrott elő, s kardját kinyújtva, mindkettőhöz beszélt:

- Most szépen ide adjátok mindeneteket, ami van!

- Félre az útból, te gazember! Nem ijesztesz meg minket! - így a szakállas lovas, miközben kardjával rácsapott a hirtelen felbukkanó férfi kardjára

Ekkor másik kettő fiatalember is előmerészkedett, s kardozni kezdtek a fürtös hajúval.

- Vegyünk el tőlük mindent, fiúk! - kezdett el vívni az először előugró haramia a másik lovassal

A fürtöst lábon szúrta a támadók közül az alacsony, kopasz, szakállas fiatalember. Ez után a jószág torkát vágta át a magas, vékony; hosszú szőke haját copfban hordó társa. A sebesült férfi leesett az állat hátáról, s a két rosszakaró egyszerre szúrta őt szíven.

- Megöltétek a legkedvesebb szolgámat, ezért megfizettek! - kiáltotta az életben maradt megtámadott

A gyilkosok társa egy kést húzott elő sarujából, majd egy jól célzott dobással hátulról halálosan megsebesítette a díszes öltözetű férfit, aki leesett a lováról, a jószág pedig elmenekült.

- Ma is sikerült zsákmányolnunk valamit. - vágta le a kicsi, kopasz szakállas a fürtös erszényét

- Vigyünk el mindent, ami értékes! - tépte ki a hosszú hajú szakállas a másik holttest fülbevalóit

- A gazdag utazók minket is gazdaggá tesznek, Spartacus. - mondta a szőke a hosszú hajú, szakállas társának, miközben leszedte a másodszorra meggyilkoltnak a nyakláncát

A haramiák végezetül az arany karpereceket húzták le a díszes öltözetű utazóról. Miután mindent elvettek, elmentek jó messzire, tábortüzet raktak és körülötte beszélgetve nézték a zsákmányolt holmikat.

- Mi aztán rettegésben tartjuk ezt a környéket. - nézte a nyakláncot a kopasz szakállas

- Mindig legyünk résen! Más, hozzánk hasonló banditák ölték már meg több bajtársunkat is. - ivott egy kulacsból bort a Spartacus névre hallgató rabló

- Ez a bor milyen jó! Egy borásztól vettük el, nem olyan régen. Az a bolond ráfizetett, hogy egyedül utazott. - nevetve ivott a magas szőke a maga kulacsából

A három férfi, miután eleget beszélgettek, eltették magukat a következő napra. Reggelre, mire felébredtek, kialudt a tűz, ők pedig nekivágtak az erdőnek. Egy lapos részen jártak, kitaposott földúton, amikor neszt hallottak.

- Ezek lehet, hogy többen lesznek, mint mi! - szorította erősen a kardját a copfos, miközben nézett minden irányba

Hirtelen egy fémsisakot; rövid ujjú, térdig érő, piros felsőt; bőrpáncélinget és sarut viselő lovas katona bukkant fel. Majd több, ugyanolyan öltözetű gyalogos is megjelent körülötte.

- Itt ütközetre kell készülnünk! - nézett a hosszú hajú, szakállas bandita a társaira

A lovas katona és társai megindultak a három haramia felé, majd csatázni kezdtek.

- Túl sokan vannak! - kiáltotta a kopasz, szakállas, majd egy gyalogos ellenfele hasba szúrta őt, kioltva ezzel az életét

- Nem leszek a szolgátok, inkább meghalok! - üvöltötte a szőke annak a két ellenfelének, akik ellen vívott

Az életben maradott szakállas a lovassal kezdett el kardozni. Az állat hátán ülő férfi egyszer csak kiütötte a kardot ellenfele kezéből, akit két katona letepert és megkötözött. A magas, copfos haramiát oldalba szúrta az egyik ellenfele, amitől az két térdre rogyott. A sebzett úgy folytatta a küzdelmet az életéért a másik katonával, de a lovas hátulról, egyetlen kardcsapással leütötte a fejét.

Az egyetlen, életben maradt banditát a katonák elvitték. Már messzire jártak, amikor sok emberrel rabláncra fűzték, hogy meneteljenek a tenger felé. Amikor vízparthoz értek, a foglyokat három evezősoros, vitorlás hajók belsejébe parancsolták, s úgy indultak a tengerre. A vízi jármű sötét belsejében Spartacus nézett mindent, de szinte semmit sem látott. Csak más, hasonló sorsra jutott emberek körvonalait tudta kivenni. A hosszú úton peregtek a gondolatai. Érezte, hogy vége a szabad életének, többé nem látja az. Egy új élet veszi kezdetét, ahol ő már csak fogoly lesz.

A hajó hosszú út után kötött ki. Spartacus az életben maradt sorstársaival egy magas és vastag fallal körülvett városban találta magát. Szűk, piszkos utcái magas és széles, fehér színű, piros cseréptetős épületek között kanyarogtak. A piacon mindannyiikat egy pultra állították fel.

- Csak tessék-tessék! Itt kapható mindenféle barbár! A legkülönbözőbb munkára foghatók be! - járkált le-föl egy világosbarna hajú, kék ruhás férfi

A piacon vásárlók között egyszer csak egy nagyon kövér, középkorú, sötétbarna hajú férfi bukkant fel, aki a pulton álló emberek felé kezdett közeledni.

- Batiatus uram! Hát ismét felbukkantál itt, Rómában? - üdvözölte tárt karokkal a kék ruhás a jövevényt

- A legjobb gladiátorok az én házamból kerülnek ki. - beszélt a kövér

- Nálam mindenféle, vad barbár megtalálható. - mutatott a kék ruhás az általa kínált emberekre

A jövevény végignézett a pulton állókon, majd megakadt a szeme Spartacuson és ekképpen beszélve mutatott rá:

- Az ott ígéretesnek tűnik!

- Én is azt hiszem, hogy jól fogsz vele járni, uram! - nézett a kereskedő is a hosszú hajú, szakállas fiatalemberre

Miután a vásárlás megtörtént, a férfit az elfogóival megegyező egyenruhát viselő katonák parancsolták fel egy ketreces lovas kocsira, ami előtt négy férfi cipelt egy gyaloghintót, amiben Batiatus feküdt, hanyatt. A kocsi után a katonák haladtak, lovon ülve. Némi út után megérkeztek egy síkságon álló, magas és széles villához, amihez magas fallal elkerített udvar is tartozott. A közelben dombok és erdők magasodtak. Miután az udvar rácsos kapuit kinyitották, minden jövevény bejutott és láthatták, hogy a homokos talajon férfiak edzettek, különböző fegyverekkel.

- Végre itthon vagyok, Capuaban! - mondta Batiatus, amikor szolgái letették a gyaloghintót

- Látom, új tanoncom van, uram! - jelent meg egy rövid, barna hajú; rövid ujjú, térdig érő ruhát, csak a hasat és mellkast védő bőrpáncélfelsőt és sarut viselő, kardot markolászó fiatalember

- Képezd ki őt is úgy, mint a többieket, Tiberius! - beszélt parancsolóan az éppen felálló hazaérkező a fiatal társára

A fehér ruhás, bőrpáncélfelsős a kocsi felé kezdett el közeledni, majd amikor kinyitották a ketrece ajtaját, ráförmedt a benne tartózkodó férfira:

- Na gyerünk, kiszállás!

Spartacus nem reagált a parancsoló szavakra, így hát Tiberius közelebb ment, miközben így szólt, még erélyesebben:

- Ne mondom még egyszer! Szállj ki! Megérkeztél az új otthonodba.

A hosszú hajú, szakállas továbbra sem volt hajlandó megmozdulni, ezért egy katona bement hozzá a ketrecbe, hogy kiráncigálja onnan. Az újonnan vásárolt férfi nem hagyva magát dulakodni kezdett a katonával, akinek egy újabb társa csatlakozott hozzájuk. Ketten együtt már ki tudták lökni a foglyot, Tiberius lábai elé. A fiatalember erre a kardjával ütni kezdte Spartacust, s eme tettét csak akkor hagyta abba, amikor Batiatus rákiáltott.

- Elég ennyi is! Minden rabszolgát meg lehet leckéztetni valamennyire.

- Mostmár Gnaeus Quintus Cornelius Lentulus Batiatus tulajdona vagy, aki ura ennek a háznak. Azt fogod tenni, amit mi mondunk neked, te nyomorult! - beszélt lekezelően a páncélfelsős a földön fekvő, szakállasra

Az elkövetkező időkben Spartacust újabb rabszolgák vették kezelésbe. A ház urának parancsára a haját rövidre vágták, szakállát leborotválták, Tiberius egy izzó vassal B betűt sütött a bal alkarjára, jelezve ezzel, hogy kinek a tulajdona. Az újdonsült rabszolga egy későbbi alkalommal a villa alsó szintjén, egy nagy, tágas étkezőben evett a sorstársaival, miközben beszélgetett velük.

- Én Crixos, az egyik legjobb gladiátora vagyok ennek a háznak. - mondta Spartacusnak a vele szemben ülő, ugyancsak rövid, sötétbarna hajú, de valamivel erősebb testalkatú fiatalember

- Ugyan mire vagy büszke? Ugyanúgy rabszolga vagy, mint itt bármelyikünk. - nézett a nemrég vásárolt, éppen egy zöldségdarabot bekapó férfi a társa alkarjának B betűjére

- Nagyon vigyázz, hogy kivel, mit beszélsz! Ő és én népszerű gallok vagyunk, ami azt jelenti, hogy sok ellenfelünket sikerült már megölnünk. - nézett Spartacus szemébe a Crixos mellett ülő; hosszú haját hátul összefogva viselő, fiatal férfi

- Mi csak az arénában harcolunk Oniomaios! - szólt rá Crixos a társára

Étkezésük közben Tiberius jelent meg, korbáccsal a kezében, aki felszólította mindegyik asztalnál ülőt:

- Gyerünk! Mozgás kifelé!

A dühös szavakra mindenki felállt, s elkezdett a homokos udvar irányába menni. Egyedül Spartacus maradt ülve, akire azonnal ráparancsolt a korbácsos:

- Nem hallottad, amit mondtam? Edzés van!

- Én még nem fejeztem be az evést! - beszélt erőszakosan az ülő fiatalember, miközben egy csirkecombról harapta le a húst

- Ne merészeld megtagadni a parancsomat, rabszolga! - ütött az étkező hátára Tiberius

- Előbb eszek, majd utána talán hajlandó leszek edzeni! - fogta meg Spartacus a korbács szíját, amikor álló társa ismét ütni készült

- Hát jó! Ha nem jössz magadtól, majd jössz erővel! - kezdte el húzni Tiberius a még mindig ebédjét fogyasztó rabszolgát

Spartacus felállt az asztaltól, majd ököllel arcon ütötte társát, aki ettől nem terült el, hanem nekiesett, s mindketten dulakodni kezdtek. Amikor a verekedés odakint folytatódott, Tiberius gyorsan elvett egy fakardot egy fekete bőrű rabszolgától, majd azzal kezdett el hadonászni, ellenfelére kiáltva:

- Ha harc, hát legyen harc, védd magad!

Az étkezést abbahagyni kényszerült fiatalember szintén elvett egy fakardot egy sorstársától, majd a két férfi a többiek szeme láttára vívott, s mindketten ügyesen tértek ki a másik támadásai elől. Végül Tiberiusnak sikerült felülkerekednie, ekkor megjelent Batiatus és így üvöltött:

- Megállj! Mi folyik ott!?

- Ez a rabszolga nagyon keménynek hiszi magát, de majd én móresre tanítom. - mutatott a győztes a fegyverrel a vesztesre, miközben a ház urára nézett

- Az a dolgod, hogy jó gladiátorokat nevelj! Fogd őket keményen, de vigyázz is rájuk! Sok pénzemben van mindegyik, megérik az árukat.

Spartacust két katona egy oszlophoz kötötte, Tiberius pedig a többiek szeme láttára megkorbácsolta őt, hogy mind okuljanak az esetből. Később a megvert férfi mellett megállt egy világosbarna hajú, körszakállas, magas, erős testalkatú társa és e szavakat súgta neki:

- Mi itt mind szolgái vagyunk ennek a háznak. Tedd azt, amit a kiképzőnk és az urunk mondd, különben meg is ölhetnek.

A vívásban alulmaradott a körszakállas szemébe nézett, aki így folytatta:

- Jaunus Maximus a nevem!

Az elkövetkező órákban minden rabszolga a vívást és az egymás elől való kitérést gyakorolta. Fájó háttal és fenékkel ugyan, de Spartacus is csatlakozott a többiekhez, hogy gyakoroljon.

- Gyerünk! Adjatok bele mindent, ti nyomorultak! - járkált köztük Tiberius, aki hol ezt, hol azt ütötte meg korbácsával

- Neked már nagyon jól megy a harcolás, a testedet eddzed! - kiáltott a korbácsos Crixosra, majd egyet a hátára ütött

A parancsra a gall több társával együtt egy nehéz követ kezdett emelgetni. Az udvart körülvevő magas fal szélein felállított bástyákból katonák ügyeltek arra, hogy semmi váratlan ne történjen a gyakorlatok alatt.

Amikor elkezdett sötétedni, az edzésben elfáradottak egy hosszú épület felé tartottak, ami az udvarnak a villával szemközti oldalán állt. Amikor mindannyian betértek a cellájukba, rájuk zárták a rácsos vasajtókat, hogy az este nyugovóra térhessenek.

- Spartacus! - suttogta Crixos a vele szemközti cellában elhelyezett férfinak

- Mit szeretnél, mondd?!

- Még senkitől nem láttam olyat, mint tőled. Szembe mersz szállni a kiképzőnkkel. Ahhoz képest, hogy nemrég érkeztél, nagyon jól forgatod a kardot. Hogyan lehetséges ez?

- Útonálló voltam a hazám, Görögföld északi részén. Raboltam mindent, amit csak lehetett a gazdag utazóktól, akikkel találkoztam. Vetélytársaim is akadtak bőven, velük állandó harcban álltam, meg kellett, hogy védjem magam.

Telt, múlt az idő és Spartacus kénytelen-kelletlen beilleszkedett a többi gladiátor közé, habár a kiképzője és a gazdája számára különösen nehezen kezelhetőnek bizonyult. A Göröghonból érkezett, egykori útonálló egyre jobb kardforgatóvá vált és igazi bajvívást is gyakorolhatott az arra kijelölt sorstársaival. Testét - csakúgy, mint a többi rabszolgáét - masszőrök is karbantartották, hogy mindig fitt és egészséges legyen. Az egyik késői délutánon Batiatus a villája emeletén található hálószobájába hívta Tiberiust.

- Válogass össze néhány gladiátort! A holnapi játékokra bemegyünk a városba. - mondta az ágyán ülő, nagyon kövér házigazda, miközben az ölében ülő; kicsi, sovány; haját kettő fonatban viselő ágyasát simogatta

- Máris, uram! - beszélt a fiatalember

- Az én harcosaimat csodálják, szeretném, ha kiváló küzdelmeknek néznének elébe. - dörzsölte Batiatus a hölgy nyakát, majd puszit nyomott az arcára, miközben az alkalmazottjához beszélt

Tiberius távozott a szobából. Batiatus egy ideig még ölelgette és puszilgatta fiatal rabnőjét, aki eközben az ablakon bámult kifelé. Később a befont hajú távozhatott, majd egy magasabb, sovány; hosszú, fekete hajú; szintén fiatal, meztelen nő lépett a szobába, a házigazda pedig felállt az ágyról és odalépett hozzá.

- Ülj le szépen! - kezdte el szagolgatni a kövér férfi a nő haját, miközben simogatta a vállát és a lapockáját

Az ágyas, mivel nem tudott mit tenni, leült egy háttámla nélküli, kerek székre, s úgy tűrte, hogy ura simogassa a haját és a hátát.

A kiképző tette, amire az ura utasította őt. A következő napon katonák segítségével parancsolta fel a ketreces lovas kocsira a harcra kiválogatott férfiakat. Maga Spartacus is ott volt köztük. A szekér csakhamar megérkezett Capua városába, amely magas, fehér színű; piros cseréptetős házakból állt. A játékok miatt sok ember tódult az utcákra.

- Crixos, te vagy a legjobb gladiátor egész Rómában. Te vagy a kedvencem Oniomaios. Ti vagytok a legjobbak az arénában. - hallatszottak a kocsihoz közel férkőzők dicsérő szavai

A város közepén állt egy magas, kör alakú építmény, ami előtt a kocsi megállt. A ketrecében utazókat kiparancsolta Tiberius, majd a gladiátorokkal betért létesítménybe. A fedetlen, kör alakú, homokos küzdőteret körbe magas fal, az után pedig az épület széle felé magasodó nézőtér vette körül, ami megtelt emberekkel. A legelső sorban, egy páholyban Capua elöljárója ült, mellette pedig Batiatus.

A küzdelmek hamarosan elkezdődtek. Jaunus Maximus rácsos sisakot, egyik karján karvédőt, piros ágyékkötőt, mindkét lábán lábszárvédőt és sarut viselt. E módon harcolt egy kicsi kerek pajzzsal és lándzsával a kezében. Nagy, szögletes pajzzsal és karddal ellátott, mezítlábas ellenfelének öltözéke haldíszes sisakból és kék ágyékkötőből állt. Batiatus gladiátorai a fal mögötti, földbe ásott, folyosókból és cellákból álló börtönrendszer rácsos ablakából nézték bajtársukat, aki lándzsájával próbálta megsebesíteni ellenfelét, de az kitért minden szúrás elől. A mezítlábas ugyan csak nem tudott kárt okozni kardjának egyetlen suhintásával sem.

- Látod, Spartacus? Minket nem lehet legyőzni! - nézett Crixos arra a társára, aki első alkalommal volt amphiteátrumban

- Te is mutasd meg a közönségnek, hogy vagy olyan jó harcos, mint mi! - beszélt Oniomaios is Spartacushoz

Jaunus és az ellenfele nem tudták megsebesíteni egymást a fegyvereikkel. Pajzsaikat ütögették egymáshoz, hogy ki tudják billenteni a másikat az egyensúlyából, de így is mindketten tovább folytatták a harcot.

- Te vagy a jobb harcos! Öld meg azt a templomgyújtogatót! Jaunus te vagy városunk egyik büszkesége, messze földön ismert vagy. - hallatszottak mindenfelől a közönségnek a mindkét gladiátort lelkesítő szavai

A lándzsás gladiátor lábon szúrta a halsisakost, aki ettől térdre borult, majd feltartotta egyik ujját. Az állva maradónak ez egyet jelentett: már nem folytathatja a küzdelmet, a közönségen múlik a legyőzött sorsa.

- Öld meg! Te győztél! Szeretünk, mert minden ellenfeled halott! - kiáltotta rengeteg néző a hüvelykujját lefelé tartva

Jaunus tette, amire a közönség utasította őt: nyakon szúrta a legyőzöttet, aki ettől azonnal meghalt. A nézőtéren nagy örömujjongásban fogadták a vesztes halálát, akinek holttestét ló vontatta el.

- Spartacus, most te következel. - mondta Tiberius a volt útonállónak

- Rajtam nem fog szórakozni a közönség. - igyekezett a rabszolga határozott maradni

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy megtagadd a parancsunkat. Kimész és harcolsz! - beszélt erélyesen a kiképző

- Ne állj ellen! Csak rabszolgák vagyunk, akármikor megölhetnek minket. - mondta Crixos Spartacusnak

- Tudtok mind harcolni, miért hagyjátok, hogy így bánjanak veletek!? - nézett az először amphiteátrumban lévő a társaira

- Meghalhatsz itt is, a mi kezünk által! - vette elő kardját a dühösebbé váló Tiberius

Jaunus Maximus visszatért közben, s mivel látta, hogy több katona is Spartacusnak szegezte kardját, ekképpen szólt sorstársának:

- Tedd azt, amit a rómaiak mondanak! Többen vannak, mint mi és erősebbek nálunk.

Az egyik karján karvédőt, kék ágyékkötőt, mindkét lábán lábszárvédőt és sarut viselő; rövid, görbe karddal és kicsi, négyszögletes pajzzsal ellátott Spartacus kilépett a küzdőtérre, miközben rácsos sisakját a fejére tette. Ellenfele ugyanolyan öltözéket és fegyverzetet viselt, mint akit Jaunus legyőzött.

A küzdelem elkezdődött. A gladiátorokat lelkes kiáltásokkal buzdította a tömeg. Ők ketten viszont nem figyeltek a szavakra. Csakis egymás létezett számukra, miközben ádázul vívtak. Mindkettő igyekezett sebet ejteni a másikon, de hiába. Ügyes mozdulatokkal tértek ki a támadások elől. A két harcoló a pajzsát is többször nekiütötte ellenfelének, hátha kibillenti az egyensúlyából. Spartacus egyszer csak egy hosszú sebet vágott ellenfele hasán, majd a mellkasán is ejtett egy másikat. A vérző férfi hátradőlt, majd mutatóujját feltartotta jelezve, hogy feladja a küzdelmet.

- Öld meg! Győztél te trák! Megérdemli a halált! - kiáltotta a közönség lefelé tartva a hüvelykujjakat

A város páholyban ülő elöljárója ugyanazt a mozdulatot tette, amit a tömeg. Spartacusnak nem volt választása, kénytelen volt nyakon szúrni ellenfelét, amit a közönség hatalmas éljenzéssel fogadott.

A küzdelmek végeztével minden néző hazament és az életben maradt gladiátorok is visszatértek Batiatus villájába. A férfiakat bezárták a cellájukba, s mivel jól harcoltak, gazdájuk az estére csinos hölgyeket rendelt nekik, akikkel testi kapcsolatba léphettek. A reggel elérkeztével azonban minden hölgynek vissza kellett térnie Capua bordélyházába. A következő napokban tovább folytatódott az edzés a rabszolgák számára. Spartacus éppen Jaunus Maximussal gyakorolta a bajvívást, miközben beszélgettek.

- Mesélik itt többen is, hogy az ideérkezésed előtt is remek kardforgató voltál. - mondta a körszakállas, miközben lándzsájával szúrt társa felé

- Csak annyira, hogy ki tudjak fosztani akár fegyvereseket is és meg tudjam védeni magam a többi, hozzám hasonló rablótól. - suhintott kardjával Spartacus, majd tovább beszélt, mikor ellenfele kitért a támadás elől - Mi a helyzet veled? Téged elítéltek egy templom felgyújtásáért.

- Kilakoltattak, mert adósságokba vertem magam. A templom kirablásától és felgyújtásától azt reméltem, hogy ki tudom fizetni az adósságaimat, de elfogtak, és ide kerültem. A feleségem a két gyerekemmel elhagyott és az óta sem láttam őket.

- Ne beszélgessetek, hanem eddzetek! - csapott a korbáccsal Tiberius Spartacus hátára

- Nem vagyok állat, hogy csak úgy verj! - fordult a megütött fiatalember a kiképzője irányába

- Azt hiszed te, hogy haboználak megölni, ha a helyzet úgy kívánja? - tartotta a kardját is a korbácsos a rabszolga felé

- Félnem kellene vajon egy magadfajtától? - indult meg a sértett gladiátor, de több katona is ott termett Tiberius körül

- Ne próbál meg minden áron ellenállni! Ez végzetes is lehet! - fogta vissza Jaunus az edzőtársát

Spartacus nem figyelve a szavakra tovább lépett a kiképző felé, de a katonák is feléje tartották fegyvereiket. A gladiátor belátta, hogy jobban teszi, ha fojtatja az edzést és kiképzője is tovább állt. Ahogy haladt előre az idő, Batiatus gladiátorai újabb küzdelmeken vettek részt az amphiteátrumban. Crixos ügyesen oltotta ki egy ellenfelének az életét, majd Spartacus került sorra. Az egykor rablásokból élő, rácsos sisakos fiatalember a kicsi pajzsával jó erősen sisakon ütötte a szintén rácsos sisakos, de lándzsás, kerek pajzsos ellenfelét, majd mindkét tüdejét átszúrva kioltotta az életét.

- Spartacus a trák, Batiatus legjobb gladiátora! Éljen Spartacus! Ezt a trákot nem lehet legyőzni! - éljenezte a győztest a közönség

"Nem trák vagyok, hanem görög. Miért neveznek mégis tráknak? Csak azon a környéken fogtak el, ahol Trákia is van." - jártak a gondolatok Spartacus fejében, amikor egy későbbi alkalommal egy vele egyformán öltöztetett ellenféllel találta magát szemben. Ádázul vívtak egymással, miközben megragadtak minden alkalmat, hogy komoly kárt tegyenek egymásban. A hosszan elhúzódó küzdelem során mindkettőnek ügyes mozdulatokkal sikerült kitérni a másik támadása elől, ám Spartacus oldalba szúrta ellenfelét, aki ettől két térdre borult, fogva a vérző sebet.

- Öld meg! Te vagy a trák, a legjobb! - kiáltották a nézők, hüvelykujjukat lefelé tartva

A győztes nyakon szúrva a vesztest oltotta ki annak életét. Egy későbbi alkalommal a lándzsás, kerek pajzsos Jaunus Maximus harcolt egy olyan gladiátorral, aki ugyanolyan öltözéket és fegyverzetet viselt, mint Spartacus. Jaunus kezdett fáradni és vesztésre állni nála fürgébb ellenfelével szemben, de a közönség szinte egy emberként üvöltötte a nevét.

- Téged jobban szeretünk Jaunus! Más városok lakói is nagyon dicsérik a te harctudásodat. - kiáltották többen is a körszakállas templomgyújtogató rajongói közül

A lándzsás fiatalember az őt dicsérő szavakra összekapta magát és minden erejét beleadva folytatta a küzdelmet. Ellenfele nem tudott annyira koncentrálni, mivel elvesztette önbizalmát. Jaunus egy határozott mozdulattal átszúrta a szívét.

- Én képeztem ki! - kapta el a lelkesedés a páholyban álló Tiberiust

- A gladiátoraim naggyá fognak tenni. - tette a kezét a mellkasára a büszke Batiatus

Ugyanazon alkalommal Spartacus is szembetalálta magát egy Jaunus Maximussal megegyező öltözéket és fegyverzetet viselő férfivel, majd ő is beleadott mindent a küzdelembe. A nézők, mivel nagyon megkedvelték a volt haramiát egyszerre üvöltötték a Spartacus és a trák szavakat.

"Hagyjátok ezt a trákozást! Senkit nem érdekel, hogy görög vagyok?" - jártak a gondolatok Spartacus fejében. A férfi Thesszália északi részén nőtt föl. Imádta a nőket, rendkívül sok kapcsolata volt. Talán még gyermekei is születtek, csak ő nem tud róla. Ám hazájából száműzték életmódja miatt. Kénytelen volt útonállónak állni, hogy életben maradjon, s fegyverforgatásra is más banditák tanították meg. Most nem töprenghetett a múltján, ellenfelére kellett koncentrálnia, aki hosszas küzdelem után feladta a harcot, Spartacus pedig a közönség kérésére végzett vele.

Egy küzdelmektől mentes, ám edzésekkel teli nap délutánján Batiatus gladiátorai a villa alsó részének étkezőjében fogyasztották a vacsorájukat. A trák néven elhíresült görög a rabszolgák cellájával teli hosszú épületnek a raktárába ment, ahol kardokat, pajzsokat és karvédőket tartottak. Fegyverét ki tudta csempészni a ruhája alatt, majd átment az étkezőbe a társaihoz.

- Te nem vagy éhes? - látta a copfos Oniomaios, hogy a volt útonálló nem ült le egyik asztalhoz sem

- Miért kell nekünk eltűrni, hogy rabszolgák vagyunk, amikor szabadok is lehetnénk? - nézett mindenkire Spartacus

- Fékezd magad, még valami bajod lesz ebből a viselkedésedből! - mondta Jaunus

- Én osztom azt, amit a trák mond! - mondta egy másik gladiátor, miközben felállt és mindenkinek megmutatta a ruhája alatt kicsempészett kardját

- Mégis igazatok lehet! Nem állatok vagyunk, hogy bezárva tartsanak minket. - lett egy kissé idegesebb hangulata Oniomaiosnak

- Mi folyik itt? Egyetek mind, aztán visszatértek a cellátokba! - jelent meg a haragos és lekezelő Tiberius karddal a kezében

- Velünk nem bánhatsz úgy, mint az állatokkal, mi is emberek vagyunk! - emelte fel a hangját Spartacus, miközben kardját is elővette

- Ezért nagyon megfizetsz! Remélem, felkészültél a halálra! - kezdett el kardozni a kiképző a göröggel

- Minden rendben? - jelent meg egy katona

Crixos a kését megfogva felállt az asztaltól és nyakon szúrta a katonát, akinek újabb két kollégája tért be az étkezőbe.

- Segítsünk nekik! Ne hagyjuk magunkat! - kiáltotta Oniomaios a többi gladiátornak, miközben felállt és kését Spartacusék felé nyújtotta

A többi gladiátor is felállt és megindultak a katonák felé. A küzdelem kint az udvaron folytatódott. Újabb katonák próbálták féken tartani a gladiátorokat, akik közül néhány kardot rántott elő. Tiberius és Spartacus ádázul vívtak, amikor a görögnek sikerült egy vágást ejtenie a kiképzője karján. A római meglepődött, s mivel öltözékéhez nem viselt páncélt, ellenfele hasba tudta őt szúrni olyan erővel, hogy a kard áthatoljon a testén.

- Te aztán remek kiképző voltál Tiberius. - nézett a rabszolga a legyőzöttje szemébe

A fegyvertelenek közül többen is be tudtak jutni a raktárba, hogy kardokat és pajzsokat szerezzenek meg. A hosszú, fekete hajú szeretőjét ölelgető Batiatus hallotta a kintről érkező zajokat, ezért kinézett az ablakon és meglátta a gladiátorait, akik már több katonájával is végeztek.

- Hé! Ez nem történhet meg! - kiáltotta mérgesen, majd elindult kifelé a szobából

A harcra képzett rabszolgák megölték a legtöbb katonát, a maradék kevés pedig fejvesztve menekült el. Ez után megindultak a magas fallal körülvett udvar kerítése felé. Gazdájuk kiért hozzájuk és ekképpen kezdett ordítozni:

- Ti az enyéim vagytok! Nem mehettek sehová!

- Most már nem vagyunk a rabjaid, szabadok vagyunk! - kiáltotta egy nagyon izmos, kopasz gladiátor

A lázadók közül többen fáklyát gyújtottak, amiket bedobtak a villa ablakain, s a bent lévő tárgyak lángra kaptak.

- Nem! Odavész minden, ami az enyém! - kiabálta a ház ura, indulva a villája felé

- Eddig foglyai voltunk ennek a háznak. Úgy bántak velünk, mint az állatokkal. - beszélt hangosan Spartacus az égő épület felé tartva kardját

- Támadjunk rájuk! - kiáltotta valaki a bajtársak közül, miközben a kerítés kidőlt és néhányan a kapun kívülre kerültek

- Most azonban itt a lehetőség, hogy emberek módjára éljünk. Minket harcra képeztek, használjuk ki! Gyerünk, mutassuk meg minden utunkba kerülő rómainak, hogy nem félünk tőlük! - ordította a volt útonálló, felfelé tartva kardját

A hetvennyolc feldühödött férfira lelkesítően hatottak a kiképző gyilkosának a szavai. A megszerzett kardokkal és pajzsokkal, zajongva hagyták ott a villát és az udvart. Már jó ideje besötétedett, amikor a csillagos ég alatt egy nagy, fehér, háromszög alakú tetős villához értek, amit terjedelmes birtok vett körül.

- Fogadjunk, hogy ennek a háznak is vannak rabszolgái. - nézett a kardját markolászó Crixos az épületre

- Senki ne cselekedjen meggondolatlanul! - fordult Spartacus a társai felé a tenyereit feltartva

- Akárkik is szolgálják az itt lakó urat, megérdemlik a szabadságot. - indult Oniomaios a villa irányába

A copfos gladiátort a társai követték tettében. Csak Jaunus Maximus és Spartacus maradtak ott, ahol megálltak. Egymásra néztek és a körszakállas beszélt először:

- Nem hagyhatjuk, hogy bajuk essen!

- Egyetértek!

A két férfi csatlakozott a társaihoz, akik a villához érve leöldösték az azt védő fegyveres őröket. Ez után az épületbe kezdtek fosztogatni. A hálószobában Oniomaios leszúrta a ház idős urát és annak feleségét. A nagy létesítmény mellett egy annál kisebb állt, ahol rácsos ajtóval ellátott, üres cellájukban, földre terített matracokon aludtak a rabszolgák. Felébredtek, amikor meghallották a jövevényeket, akik kiszabadították őket.

- Nézd, Spartacus! Ezek voltak ennek a háznak a rabszolgái. Biztos, hogy mind szívesen visszavágnának Rómának. - mutatott Crixos a kiszabadított nőkre és férfiakra

- Ha lenne rá módunk, harcolnánk szívesen. - mondta egy nagyon fiatal, szőke hajú, női rabszolga

- Akkor csatlakozzatok hozzánk! Csakis rajtatok áll, hogy szabad emberekként éljetek tovább. Mi nagyon szívesen megtanítunk titeket a harcra. Nyerjük hát vissza mindannyian, amit a gazdáink elvettek tőlünk! - mondta a trák néven ismertté vált fiatalember az összes, újonnan szabaddá lett rabszolgának

- Azt hiszem, mindegyik társam nevében mondhatom, hogy veletek akarunk tartani. - adta válaszul Spartacusnak egy nála idősebb férfi rabszolga

A villát felgyújtották, majd az ott felszabadítottak a lázadó gladiátorokkal együtt magukhoz vettek mindent, ami kézzel mozdítható. Annak reményében mentek tovább, hogy életüket szabad emberként folytathatják.

Egy későbbi alkalommal, Róma városában a magas, oldalain vaskos oszlopokkal szegélyezett, háromszög alakú tetős szenátus épületének a belsejében, egy nagy, kör alakú teremben tanácskoztak rövid ujjú, fehér felsőből és fehér tógából álló öltözéket viselő férfiak.

- A gladiátor, akit trák néven ismertünk meg, már több villát is kifosztott Capua környékén. - mondta egy alacsony, ülő férfi

- Veszélyes lehet ránk nézve, hiszen láttam őt vívni. Ez az ember kiválóan tud harcolni, ráadásul a kirabolt villák urainak a rabszolgái csatlakoznak hozzá. Ez által egyre többen lesznek. - állt fel helyéről egy társa

- Csak egy rabszolgacsőcselékről van szó. Ezt a problémát miért nem oldják meg azok, akik azon a környéken élnek? - kérdezte a felállottat az alacsony

- Spartacus, merthogy így hívják a trákot, a vele együtt megszökött gladiátorok segítségével kiképezheti a hozzá csatlakozó rabszolgákat és ez által egyre nagyobb veszélyt jelent Rómára. - kezdett el le-föl járkálni, aki felállt, majd magára mutatva folytatta - Én Claudius Glaber vállalom, hogy rajtaütök.

- Katonákkal akarsz ellene vonulni? Nem dolgunk nekünk, a szenátus tagjainak megfékezni őt! - mondta egy harmadik fehér ruhás

- Claudiusnak igaza van, egyre veszélyesebbé válik, addig kell felvenni vele a harcot, amíg nem késő. - mondta egy sötétbarna hajú férfi

- Köszönöm, nemes Crassus! - beszélt az álló az előtte beszélőhöz, majd minden társához - Annyit kérek a szenátor uraktól, hogy adjanak nekem bőven katonákat, akikkel feltartóztathatom ezt a Spartacust és a társait.

A szabaddá lett rabszolgák immár egy valóságos sereget alkottak, hiszen ezren is voltak. Fegyvereket és más, szúró-vágó eszközöket is szereztek. Szükség is lett volna rájuk, hiszen Claudius Glaber megkapta, amit kért. Piros taréjjal díszített fémsisakot, piros köpenyt; rövid ujjú, térdig érő, piros felsőt; a test izomvonalait utánzó páncélfelsőt; mindkét lábán lábszárvédőt és sarut viselve állt a rendelkezésre bocsátott városi őrség tagjai elé. A megsegítésükre több, a városban lakó férfit is szolgálatra hívtak be, akik kardot és pajzsot kaptak. Claudius a szenátus bejárata elé állva tartotta beszédét a számukra:

- Mint azt hallhattátok, azért vagytok itt, mert Capuában kitört egy rabszolgalázadás, aminek a vezetője egy gladiátor. A rend fenntartóiként kötelességetek megakadályozni, hogy ez a felkelés még nagyobbá váljon. A zendülők később veszélyeztetik a gyermekeitek és a szeretteitek biztonságát, védjétek hát meg őket!

A hadvezéri egyenruhás férfi szavait mindenki lelkesen fogadta. Spartacus a seregével egy magas vulkánon kezdett el felfelé haladni, fák között. Az ellene indult sereg ugyan csak egyre közeledett a vulkánhoz. Claudius elől haladt, barna lovon, tisztek társaságában. Mögöttük a Rómában rendet tartó katonák és kisegítőik gyalog meneteltek fegyvereiket és pajzsaikat cipelve.

- A kémek jelentése szerint a rabszolgák felmentek a Vezúvra. - mondta Glabernek a mellette lovagló, fiatal tiszt

- Ki tudjuk éheztetni őket. Kénytelenek lesznek lejönni a hegyről. Biztos lesz a győzelmünk. - így a római sereg főparancsnoka

Claudius egyszer csak megállt, amikor hadserege egy magas sziklafal elé ért, majd így szólt a tisztjeihez:

- Itt fogunk letáborozni. A szolgálatra behívott városlakók gyakorolják a fegyvereik használatát.

A katonák sátrakat vertek fel, civil társaikkal gyakorlatoztak, majd pihenésre került sor. Spartacus kémei ez alatt továbbították a jelentést a rabszolgavezérnek, aki egy felvert sátorban tanácskozott a legfontosabb embereivel.

- Nem hiszem el, hogy ez a Glaber elzárta az egyetlen utat, ahol lemehetünk a hegyről. - beszélt indulatosan Oniomaios

- Most mit fogunk tenni? Ha maradunk, éhen veszünk, ha lemegyünk, ott van háromezer római, mi csak ezren vagyunk. - mondta Crixos

- Csak van megoldás, Crixos! Itt nem veszhetünk! - mondta a vezér Spartacus a gall társának

- Ki kell, hogy találj valamit, Spartacus! A te kezedben van mindannyiunk sorsa. - szólt a karba tett kézzel álló Jaunus

- Le fogunk jutni a hegyről, csak még nem tudom, hogyan. - igyekezett nyugtatni a társait a rabszolgák vezetője

A tanácskozás után mindenki kiment a sátorból. Odakint a magas fák alatt minden férfi és nő tehetetlenül ült a fűben, gondolkodott, vagy beszélgetett.

- Te hoztál minket ide, vigyél is le minket! - mondta egy szakállas néger a rabszolgavezérnek

- Fogd be a szád! Ha ő nincs, most te sem vagy szabad ember! - állt ki Oniomaios Spartacus mellett

Jaunus Maximus, miközben járkált, indákat látott meg. Gondolkozni kezdett, majd felvéve az egyiket a vezetőjéhez lépett, s ekképp szólt neki:

- Azt hiszem, van egy ötletem, hogyan jussunk le.

A körszakállas elmondta ötletét a rövid, sötétbarna hajú görögnek, aki így kérdezett:

- Szerinted be fog ez válni?

- Én azt mondom, így lesz esélyünk Glaber emberei ellen. Próbáljuk meg!

A rabszolgák továbbra is tehetetlennek érezték magukat, hisz el lett zárva menekülésük útvonala. Azonban megjelent közöttük a vezérük, indát tartva a kezében, s úgy beszélt, hogy mindenki hallja:

- Claudius Glaber arra számít, hogy az éhség lezavar minket a karjaiba. Mutassuk meg, hogy nem lehet minket csapdába csalni! Járjunk túl az eszén, a megoldás itt van a kezemben!

A vulkánon ragadottak az indákból elkezdtek köteleket fonni. Az este elérkezett, Claudius és az emberei pedig nyugovóra tértek. Mivel elzárták ellenfeleik menekülési útvonalát, olyan biztonságban érezték magukat, hogy még őrséget sem állítottak. Senki nem számított arra, hogy az indákból szőtt köteleket használva a lázadók sorban, egymás után másztak le a meredek sziklafalon. Közben ügyeltek arra, hogy ne ejtsenek semmiféle neszt, ami felverhetne bárkit is a római táborban. Amikor leértek, halkan lopakodva kezdtek el ölni mindenkit. Claudius Glabert maga Spartacus szúrta szíven. A gyilkolásokra néhányan felébredtek ugyan, de nem tudtak mit tenni. A felkelők velük is végeztek, majd amikor az összes római meghalt, a győztesek tovább vonultak, észak irányába.

Később újabb rabszolgák és nincstelen, szegény szabad emberek csatlakoztak a vulkánnál győzelmet aratott, egyre duzzadó sereghez. Már Róma városától is jóval északabbra jártak, amikor erdős hegyekkel körülvett nagy tisztáson gyakorlatoztak, vagy éppen pihentek. A Capuából megszökött gladiátorok közül az egyik egy kard használatát mutatta néhány férfinak, amikor Spartacus lépett oda hozzá, aki rövid ujjú, combközépig érő zöld felsőjéhez csak a mellét és hasát eltakaró bőrpáncélt viselt. Lábait barna nadrág, s ugyanolyan színű csizma takarta el.

- Hogy haladsz a kiképzéssel? - kérdezte a rabszolgavezér a bajtársát

- Ezek itt mind lelkesednek azért, hogy ugyanolyan jó harcosok legyenek, mint mi az arénában.

- Hagy lássam, mit tanultak tőled!

A hispániai és észak-afrikai rabszolgák egymással szembe álltak fel, hogy bemutatót tartsanak vezérüknek. A gyakorlatozók felé a sötétkék felsőt és láncinget viselő Crixos tartott a szakállat növesztett Oniomaios társaságában.

- Spartacus! Miért vannak rómaiak is a seregünkben? - kérdezte kissé mérgesen a kékruhás a sereg főparancsnokát

- Olyan rómaiak ők, akik nagy szegénységben élnek, kemény az életük, sokszor nincs mit enniük. Sőt! Némelyiküknek még lakniuk sincs sehol.

- De nem rabszolgák, mint mi voltunk. Semmi keresnivalójuk köztünk. - mondta Oniomaios

- Én tárt karokkal fogadok mindenkit, aki szembe akar szállni Rómával, származásától függetlenül. - nézett mindkét társára a határozott hangnemű Spartacus

A későbbiekben tovább haladt a rabszolgasereg észak irányába, miközben újabb emberek szabadultak fel. Az óriásira duzzadt embertömeg egy fákkal teli dombvidéken vonult végig, amikor így beszélt Crixos a fővezérhez:

- Miért nem vonulunk Róma ellen?

- Eszed legyen, barátom! A birodalom fővárosát magas falak veszik körül. Ha oda megyünk...

- Ezek az emberek rabszolgává tettek mindnyájunkat. Most itt az idő, hogy megleckéztessük őket. - a kékruhás meg sem várta, hogy vezére befejezze mondatát

- Róma városa óriási és nagyon jól védett. Ha ellene vonulunk, egyértelműen a vesztünkbe rohanunk. - értett egyet Spartacussal a rövid ujjú, combközépig érő, deréknál megszorított, fehér felsőt; alkarjain bőr karvédőket; zöld nadrágot és barna bőrcsizmát viselő Jaunus Maximus

Az embertömeg menetelése közben Róma városában a fehér ruhás férfiak újabb tanácskozásra ültek össze a kör alakú teremben.

- Akiknek a rabszolgái megszöknek és csatlakoznak Spartacushoz, folyamatosan jelentéseket továbbítanak felénk. Ezt a problémát immár nekünk, a szenátus tagjainak kell megoldanunk. - állva beszélt ülő társaihoz egy magas, erős testalkatú, kopasz férfi

- Vonulj ellenük, ha szerinted magunkfajtáknak kell megfékezni egy rabszolgacsőcseléket! - állt fel és közeledett a kopasz felé egy szakállas társa - Nézz meg engem! Katonaként több ütközetben jeleskedve váltam hadvezérré. Aztán komoly ellenfelek felett győzelmeket aratva lett belőlem mostanra politikus is.

- Most ne a saját nagyravágyásodat tartsd szem előtt, nemes Clodianus! - mondta a kopasz a szakállasnak, majd mindenkihez beszélt - Én, Lucius Gellius Publicola vállalom egy újabb, Spartacus ellen irányuló hadjárat vezetését.

- Én ennél komolyabb ellenféllel szállnák szembe. Most is, mint egész életemben az a célom, hogy minél magasabbra törjek. - nézett Clodianus a kopasz szemeibe

- A rabszolgák egyre veszélyesebbek lesznek, ha nem fékezzük meg őket. - mondta a Crassus nevű társuk a szakállasnak, majd a kopaszhoz szólt - Akkor hát rajta! Szervezz egy újabb hadsereget és verd meg ezt a söpredék csürhét!

A tanácskozás közben a rengeteg rabszolga és annál kevesebb nincstelen serege egy hatalmas erdőségen vonult keresztül.

- Támadjunk meg Rómát! Nagyon sokan vagyunk, ha az a város elbukik, akkor a birodalomnak is vége. - beszélt erőszakosan Crixos

- Értsd meg, hogy a fővárosnál elesnénk, ezért oda nem mehetünk! Ha kijutunk Itáliából, ott van Gallia. Ha elérjük azt a helyet, mindenki, aki haza akar térni, hazamehet, mi pedig megerősödhetünk, és keményebb ellenfélként állhatunk bosszút.

- Ostoba vagy Spartacus! Miért várnánk addig, hogy Róma még tovább erősödjön? Szerintem most el van foglalva velünk, itt az alkalom, hogy térdre kényszerítsük.

A kopasz Lucius Gellius Publicola ugyanolyan öltözéket viselt, mint korábban Glaber, s megindult a neki szánt sereggel. Elől a lovasok haladtak, őket pedig a gyalogosok követték. A szenátus épületénél kisebb, de szintén háromszög alakú tetős, oldalain magas oszlopsorral szegélyezett Jupiter-templom bejáratánál állva nézte a vonuló sereget Crassus az alacsony társával.

- Remélem Publicola már több sikerrel fog járni. - így az alacsony férfi

- Ő már igazi katonákkal vonul a csőcselék ellen és neki is sok éves katonai tapasztalata van. El is várom tőle, hogy győzzön.

Az újabb római sereg menetelése közben egyre inkább kiéleződött az ellentét Crixos és Spartacus között. A lázadó csoportosulás éppen pihenőt tartott, amikor a gall így szólt a rabszolgavezérnek:

- Hidd el nekem, hogy nagyon sokan vannak itt, akik engem szívesebben látnának a vezérükként.

- Te nem tudnád jól vezetni a seregünket.

- Kipróbáljuk? - vette elő kardját Crixos

- Lassan a testtel! Spartacus a vezérünk! - állt a két férfi közé egy görög rabszolganő

- Én gall vagyok! Nálunk párbajra hívhatja bárki a vezért, ha elégedetlen a vezetésével.

- Ne hagyd magad Crixos! - beszélt a haját immáron kettő fonatban viselő Oniomaios

- Na rajta! Lássuk, hogy le tudnál-e győzni! - kezdett el kardozni a volt útonálló a bajtársával

A tömeg mindkét párbajozónak hangosan szurkolt. Mivel mindketten nagyon jó bajvívók voltak, mindkettő nagyon ügyesen tért ki a másik támadásai elől és kárt sem tudtak tenni egymásban.

- Rómaiak is csatlakoztak hozzánk. Ők az ellenség népéből valók. - suhintott a gall a görög felé

- Ők földönfutók, nehéz sorsúak, akik nem sokra mennek azzal, hogy szabadok. - mondta a vezér, amikor ő készült támadni, de ellenfele kivédte egy kardcsapással

- Igaza van, én pásztor voltam, mindennapos munka az életem. - beszélt egy kócos, szakállas, alacsony férfi

- Ha rajtam múlna, egyetlen szabad római sem harcolna az oldalunkon. - így Crixos

Végül Spartacusnak sikerült felülkerekednie, bajtársa pedig nehezen, de belátta, hogy mégsem ő vezeti a rabszolgákat. Később azonban végleg elmérgesedett a viszony a gall férfi és a görög volt útonálló között. A kékruhás maga köré gyűjtötte ez embertömeg jelentős hányadát, akikkel búcsút vett Spartacustól.

- Nagyon gondold meg ezt Crixos! Ha velünk maradtok, úgy lesztek erősebbek. - mondta a rabszolgavezér

- Megtámadjuk Rómát! Ha ott győzünk, elbukik az egész köztársaságuk.

- Pedig a te földeden válhatnánk igazán erőssé. Ezért lenne jó mindannyiinknak oda eljutni. - így Spartacus

- Tovább rabolunk és felszabadítunk annyi rabszolgát, amennyit csak lehet. - beszélt Oniomaios

A rabszolgaseregnek majdnem a fele csatlakozott a Crixos és Oniomaios által vezetett csoportosuláshoz. A különváltak között nem volt helye a szegény szabad rómaiaknak, csak olyan rabszolgáknak, akik osztották a két új vezér nézeteit.

Onnan messze táborozott le a köztársaság fővárosából elindult hadsereg. A felvert sátrak legnagyobbikában Publicola éppen a fő parancsnokaival tanácskozott.

- A legújabb értesülések szerint a rabszolgák nagyon nagy része hagyta ott Spartacus seregét. - mondta a gyalogság fővezére

- Nagy hibát követtek el, hiszen leválva a fővezérükről gyengébbek. Ez azt jelenti, hogy sokkal könnyebb lesz győzelmet aratni fölöttük. - mozgatta az asztalon lévő bábukat a kopasz főparancsnok

- A különváltakról azt is tudjuk, hogy visszafordultak. Most errefelé tartanak. - beszélt a lovasság vezetője

- Most azonnal tovább indulunk! Rómára nagy veszély leselkedik, amit meg kell fékeznünk. - nézett Publicola a társaira

Tanácskozás után a kopasz férfi parancsba adta a seregnek a készülődést, majd páncélzatát felvéve lépett ki a sátorból. A hadsereg szedelőzködött, majd tovább indultak. A Spartacust ott hagyó rabszolgák feltartóztathatatlanul tartottak dél irányába.

- Meg akarok szerezni mindent, amit csak lehet. - beszélt Oniomaios a másik fővezérhez, amikor dombon lefelé haladtak egy nagyerdőben

- Ne csak fosztogassunk! Nekem Róma a célom! - így Crixos

- Én akkor is beérem annyival, hogy minél több mindent kaparintsak meg a bajtársaimmal.

Amikor az erdő szélére értek, letelepedtek és a vezetők tanácskozásba kezdtek, mivel tőlük nem olyan messze a fátlan területen Lucius Gellius Publicola emberei várták az ütközetet.

- Kiválóan ki lettek képezve a harcra, akik mihozzánk csatlakoztak. Ha a mostani római sereget megverjük, szabad lesz az út Róma városáig. - mondta Crixos

- Akár el is vehetnénk a katonáktól mindent, hogy minél több minden legyen nekünk.

- Ne csak magadra gondolj Oniomaios! Igazán motiválhatna téged is, hogy a köztársaság vesztét okozzuk!

- És ha ahhoz nem vagyunk elegen? Egyelőre csak raboljunk ki mindent, amit lehet. Amit szerzünk, azt pedig osszuk el.

A római sereg harcra készen állva sorakozott fel. A tisztek parancsára az első sorban álló katonák maguk előtt tartották pajzsukat. Az Oniomaios által vezetett rabszolgák egyszer csak előmerészkedtek a fák közül. Publicola parancsára a gyalogság egy része megindult a fő vezetőjükkel úgy, hogy mindenki maga előtt tartotta a pajzsát. A lázadók át tudtak törni a pajzsokon, s ádáz csata vette kezdetét, amiben mindkét oldalról bőven estek el.

- Többé nem leszünk a rabszolgáitok, nyomorultak. - vágta végig egy ellenséges katona arcát Oniomaios

Mivel Publicola úgy látta, hogy a lázadóknak kedvezett a szerencse, lovasokat is előre küldött. A rabszolgák kezdtek vesztésre állni, ezért Crixos így kiáltott a fák között maradt társainak:

- Nem bukhatunk el, támadás!

Amikor Crixos is előmerészkedett a rabszolgasereg másik felével, maga Publicola indított egy újabb támadási hullámot. A római főparancsnok egyszer csak a haját két fonatban viselő Oniomaiossal kezdett el kardozni. A hadvezér lovát hátulról megsebesítették, mire ő leesett róla. Oniomaios éppen rátámadni készült, de közeledett felé két római és azokkal kezdett vívni. A római főparancsnok arrébb vonulva kezdte kaszabolni a rátámadó lázadókat.

- Meghaltok mind és a miénk lesz, ami most a tiétek. - kiáltotta a két fonatos, szakállas gall a vele vívó két katonának

Egy lovas katona Oniomaios hátába szúrta a lándzsáját, átlyukasztva testét. A sebzett két térdre borult és elejtette kardját.

- Legalább szabad emberként halok meg. - beszélt a térdepelő, majd az egyik gyalogos ellenfele átszúrta kardját a bőrpáncéllal fedett mellkasán

Crixos, miután két ellenfelét kaszabolta le sikeresen, magával Publicolával került szembe.

- Még nem vesztettem! Ameddig tudok, harcolok! - markolászta a kardját az életben maradt gall vezér

A két főparancsnok kardozni kezdett egymással, mit sem törődve azzal, hogy a csata tovább folytatódott körülöttük. A gall minden, az arénában elsajátított tudását bevetve tért ki nála idősebb ellenfele támadásai elől. A római parancsnok szintén beleadott mindent, amit korábbi csatákban alkalmazhatott. Ő már régebb óta harcolt, mint ellenfele és ezért is bízott saját sikerében. Végül az egyik suhintással sikerült végigvágnia Crixos torkát. A volt gladiátor mindkét kezével fogta az erősen vérző, mély sebet, miközben két térdre borult, majd eldőlve meghalt. A csatát megnyerték a rómaiak, kioltva mindegyik lázadó életét.

A Spartacussal maradottaknak a még óriási tömege Itáliának nagyon az északi részén járt, amikor nagyon magas, sziklás hegyek lábaihoz értek. Egy fátlan, köves területen letáboroztak és ott kezdett mindenki komoly tanácskozásokba.

- Elértük az Alpokot! Innen már nem mehetünk tovább! - beszélt hangosan egy hosszú hajú öregember

- Ha a hegyeken túljutunk, már nem sokáig ér el Róma keze. Ott a biztos szabadság vár ránk. - így a rabszolgavezér

- A hegyek akadályt jelentenek a számunkra. Lehet, hogy mind odaveszünk rajtuk. Négy gyermeket nevelek egyedül. - beszélt egy szabad emberként csatlakozott, hosszú hajú, szakállas férfi, akit két lány és két fiú vett körül

- Meg tudok érteni mindenkit, amiért, most beijedt, hiszen nagyon magasak az Alpok vonulatai, de mind azért tettünk meg ekkora utat, hogy sorsunk jobbra forduljon. - nézett mindenkire a Jaunus

- Nem mindenki erős köztünk, azokkal mi lesz!? - mutatott egy korosodó nő egy szakállas, félkarú öregemberre

- Igazuk van, vonuljunk vissza! A hegyeken nem juthatunk túl. - hallatszottak minden irányból a sugdolózások

Spartacus az emberei hatására úgy döntött, hogy tábort ver a hegyek lábánál. Már besötétedett, amikor körszakállas, szintén volt gladiátor társával beszélgetett.

- Ha elhagyjuk ezt a földet, már sokkal könnyebb lesz a dolgunk. A gallok ellenségei a rómaiaknak. Ott még új erőre is kaphatnánk. - beszélt karba tett kézzel a rabszolgavezér, nézve a csillagok alatt vonuló hegyeket

- Neked, mint vezetőnknek mindenkire kell gondolnod és a legtöbbünk azt szeretné, hogy forduljunk vissza, dél felé.

Spartacus úgy vélte, érdemes fontolóra vennie, amit Jaunus mondott. Még egy ideig beszélgettek, de a volt templomgyújtogató végül lefeküdt. Parancsnoka viszont még ébren maradt, hisz nehéz döntés előtt állt. Ha túljutnak a hegyeken, ott a szabad élet, ha maradnak, Itália földjén továbbra is meg kell küzdeniük a rómaiakkal. Úgy döntött, ébredés után ismét beszél az embereivel, s már éjfél is elmúlt, mire álmosság jött rá. Délelőtt, miután mindenki felébredt, ismét tanácskozásra került sor.

- Itália megadott nekünk mindent, ne hagyjuk itt! - beszélt a félkarú, szakállas öregember

- Nekem semmim nincs, csak a gyermekeim, akik viszont mindennél többet jelentenek számomra. - beszélt a fiait és lányait egyedül nevelő szakállas

- Ha visszafordulunk, harcokra kell számítanunk, ugye ezzel mindenki tisztában van? - kérdezte Spartacus a társait

- Inkább a harc, mint a halál! Még csatlakozhatnak hozzánk újabbak. - mondták többen is a tömegből

- Egy ideje nem csatlakozik hozzánk senki. - beszélt Jaunus

- Az is lehet, hogy csak mi nem haladtunk olyan irányba. - mondta a hosszú hajú öreg

- Forduljunk vissza! Ne rohanjunk a biztos halálba! - nógatta a tömeg a rabszolgavezért

Spartacus kénytelen volt belátni, hogy érdemes lesz az embereire hallgatni. A tömeg tovább folytatta útját, de már dél irányába. Útjuk közben Róma városának egy épületében, egy medencében ülve beszélgetett Crassus és Clodianus.

- Publicola értesített, hogy győzelmet aratott a Spartacustól különváltak seregén, de akik maradtak a rabszolgavezérrel, azokat még nem találta meg. - így Crassus

- Én már nagyobb ember vagyok annál, hogy egy efféle csőcselékkel foglalkozzak. Ennél komolyabb dolgok által szeretnék minél nagyobb vagyonra szert tenni. - vizezte mellkasát a szakállas

- Az én vagyonom és befolyásom a tiédnél is nagyobb, bármit el tudok intézni, akár azt is, hogy ne legyél ilyen nagy ember.

- A szenátus tagjaként nem egy lázadás által akarom növelni a gazdagságom. Tudok olyan jól beszélni, hogy minél többen szeressenek a nép tagjai közül. Mint politikus meg tudom védeni magam bármelyik ellenlábasommal szemben.

- Népszerűséged csökkent az utóbbi időkben. Nem szeretnéd növelni? Spartacus komolyabb ellenséggé vált, mint gondoltuk volna. Ha te is vezetsz egy sereget az egy lehetőség arra, hogy még annál is előbbre juss, mint ahol most vagy. - hajolt közelebb Crassus a társához, akiről tudta, hogy bármire hajlandó több pénzért és nagyobb népszerűségért

Lucius Gellius Publicola a megmaradt katonáival történő menetelése közben hamarosan találkozott egy másik, lovasokból és gyalogosokból álló, római sereggel. Vezetője, a szakállas Clodianus ugyanolyan egyenruhát viselt, mint Publicola.

- Cornelius Lentulus Clodianus! Csakhogy meggondoltad magad! - üdvözölte az újabb lovon ülő hadvezér a másik, szintén lovas főparancsnokot

- Könnyedén beláttam, hogy Spartacus komoly ellenfél, te kevés lennél ehhez a győzelemhez.

- Egyesítsük hát hadainkat! Többen könnyebben tudjuk megvédeni Rómát.

- Ha most győzünk, nagyobb sereget bízhatnak rám és a politikai befolyásom is megnő. - húzta ki magát lován a szakállas

- Ezt a sereget azonban együtt vezetjük. - mondta a korábban győzelmet aratott hadvezér

A két főparancsnok újra rendezte a saját seregének sorait, egy hadsereggé kovácsolva kettőt. Társával ellentétben Cornelius Lentulus Clodianust elsősorban nem a köztársaság megvédése, hanem a saját feljebb törekvése fűtötte. A nemesi családból származó férfit egész életében hajtotta a vágy, hogy egyre nagyobb emberré váljon. Katonatisztként bárkit képes volt feláldozni azért, hogy belőle hadvezér válhasson. Aztán az útjába kerülőket is lelkiismeret-furdalás nélkül tiporta el a minél nagyobb katonai és politikai befolyás érdekében.

Lucius Gellius Publicola más volt. Egyszerű fővárosi származásúként egész életében keményen dolgozott az előbbre jutás érdekében, de ő nagyon fiatal korától Róma szolgálásának szentelte életét. A birodalom és a szabad rómaiak érdekeit nézve, bajtársakat megmentve jutott egyre előrébb katonaként, s a szenátusba is bajtársak juttatták be.

Spartacus a maga seregével erdőkön, hegyeken, dombokon haladt keresztül. Éppen pihenésre került a sor, amikor kénytelen volt tanácskozni Jaunussal. A két férfi az ülő, beszélgető, vagy éppen gyakorlatozó bajtársaktól tisztes távolságban csevegett.

- Tudtam, hogy Crixos veszíteni fog és én ostoba mégis hagytam, hogy menjen a saját feje után. - nyavalygott Spartacus a kezével megfogva a homlokát

- Nem csak a legyőzője, Gellius Publicola vonul ellenünk. A szenátus utánunk küldte Cornelius Lentulus Clodianust is. Most két kiváló hadvezér vezet egy erős sereget. - beszélt Jaunus, amikor vezérével együtt járkálni kezdett

- Tudjuk, hogy most milyen messze lehetnek?

- Hogyha tovább haladunk dél felé, elérünk egy fátlan területet. Ott kell megütközni velük, de hogyan?

Spartacus sokat gondolkozott a stratégián, hiszen rengeteg ember élete volt a kezében. Mióta visszafordultak délnek, a szegény, de szabad római nincstelenek közül többen, fokozatosan hagyták ott a seregét, ami emberveszteséget jelentett a számára. Ő azonban azt akarta, hogy mind szabadok legyenek, ezért igyekezett a legjobb megoldást találni a győzelemre. Serege pihenése közben folyton tanácskozott Jaunussal, hogy mitévők legyenek.

- Meg kellene bújnunk a fák alatt! Amíg az erdőben vagyunk, a rómaiak nem láthatják, hogy hányan vagyunk. - mondta Spartacus

- Elég nagy az a fátlan terület, ahol megütköznénk Clodianussal és Publicolával. Ők biztos, hogy az erdő előtt vonultatják fel csapataikat. - így Jaunus

- Legjobb megoldás lesz, hogyha mi nem jövünk elő, csak hogyha támadásba lendülünk. Először kellene támadnod! Hogyha a lovasság a gyalogosok segítségére siet, jövök én és szétziláljuk a seregüket.

A két ellenséges sereg egyszerre érte el az emlegetett, nagyon széles, fátlan területet, ami mindkét irányban nagyon hosszan húzódott el két, még nagyobb erdőség között. A római gyalogosok téglalap alakú alakzatokba fejlődve jöttek elő a fák közül. Publicola és Clodianus az erdő széle előtt lovon ülve nézték a katonákat és a szemközti fákat.

- Induljon meg a sereg egy része, lássuk, hogy mi történik! - mondta az, aki már győzelmet aratott a különvált rabszolgákon

A szakállas intett egyet, majd három alakzat indult el a szemközti erdő irányába. Jaunus megannyi lázadóval szaladt elő a fák alól, miközben mind hangos csatakiáltásokat hallattak. A rohanás közben szétszéledtek, s a megmozdult ellenséges alakzatok mindegyikét megtámadták. Mivel a rabszolgák és nincstelenek voltak többen, könnyedén át tudták törni az legelső sorokban álló katonák kerek pajzsfalát, majd vívásokra került sor. A körszakállas volt gladiátor kíméletlenül kaszabolta le az útjába kerülő rómaiakat, egyvalaki hátulról próbálta leszúrni, de azon is halálos sebet tudott ejteni. Újabb lázadók is merészkedtek elő a bajtársaik megsegítésére, s még kettő; téglalap alakú alakzat indult meg.

Miután Clodianus is támadásba lendült, a lovas katonákat is könnyedén le tudták győzni a jobb életet remélők, hiszen a capuai szökevények mindannyiikat alaposan kiképezték közelharcra. Clodianus látta egymás után elesni a katonáit, de ő további harcra buzdította őket, mivel az itt aratott győzelemtől várta, hogy még nagyobb emberré válhat, bármennyi római élet árán. Spartacus is intett a körülötte álló embereknek, majd azokkal együtt szaladt elő és kapcsolódtak be az ütközetbe. Publicola maga vezette az újabb támadási hullámot. Clodianus egyszer csak feldőlt a lovával együtt, majd Jaunus szúrta őt nyakon, mielőtt felállhatott volna.

- Megöltem az egyik vezérüket! - hatalmas lelkesedés kapta el a gladiátorszökevényt

A még életben maradt hadvezér indult volna, hogy végezzen társa gyilkosával. Spartacus meglátva őt megölt egy rátámadó katonát egyetlen kardcsapással, majd egy másikkal kezdett vívni, de annak szívét átszúrva utat tört magának. Publicolát bekerítették néhányan az ellenség soraiból. A római kardozni kezdett a rabszolgákkal, majd egyikük lábon szúrta őt. A másik a lova torkát vágta át, amitől a jószág eldőlt és a megülője is hanyatt esett.

- Nem hagyom, hogy veszélyeztessétek Rómát, az életemet is kész vagyok feláldozni érte. - állt fel és kezdett kardozni Publicola az őt körülállókkal

Az egyik rabszolgaszökevény a szemnél szúrta át a hadvezér fejét, amitől az azonnal meghalt. Mivel mindkét főparancsnok életét vesztette, a tisztek a katonáiknak parancsba adták a visszavonulást, így a sereg megmaradt tagjai feladva a további küzdelmet visszaszaladtak a fák közé, hogy tovább mehessenek a főváros felé.

Később Róma szívében a szenátusnak a termében tovább tárgyaltak a köztársaság vezetői.

- Már elvesztettük Glabert, Publicolát és Clodianust! A rabszolgák győzelmet győzelemre halmoznak, hát semmit nem tehetünk ellenük!? - kiáltott indulatoktól fűtve egy kopaszodó fehér ruhás

- Mégis miféle ember ez a Spartacus? Neked kellett őt elég jól ismerned. - kérdezte Crassus a körükben ülő Batiatust

- A kiképzőmnek sikerült jó gladiátort faragnia belőle, de gyakrabban beszélt vissza, mint a többi rabszolga. Azért azt nem hittem volna, hogy ezt fogja majd tenni velünk. - beszélt a rabszolgavezér volt gazdája

- A te iskoládból indult ez a lázadás! - állt föl Crassus

- Mindenki, akivel találkozok, felrója nekem, hogy az én rabszolgáim kezdték ezt az egész lázadást, holott én szenvedtem meg a legjobban. Leégett a villám, az iskolám. A legelismertebb emberek közé tartoztam, most pedig földönfutó lettem. - váltott haragosra Batiatus hangszíne

- Ez már egy nagyon komoly ügy! Úgy vélem, vissza kellene hívnunk Pompeiust Hispániából. Én, Marcus Licinius Crassus elvállalom egy másik sereg vezetését. - mondta az, aki felállt

- Pompeius most el van foglalva Quintus Sertorius lázadásával. - emelte fel a hangját a kopaszodó szenátor

- Szerintem Sertorius nem fog egy tartós államot létrehozni Hispániában. Az őt követő rómaiak be fogják látni, hogy nem érdemes kiválniuk a köztársaságból. - beszélt Crassus minden társa felé fordulva

Marcus Licinius Crassus a köztársaság leggazdagabb embere volt, így megkaphatott és elérhetett bármit, amit csak akart. Parancsára a szenátus levelet továbbított Pompeiusnak Hispániába. Crassus megkapta a lovasokból és gyalogosokból álló seregét. Ő maga piros tarajos sisakot; rövid ujjú, piros felsőt; piros köpenyt, két lóval díszített páncélfelsőt, karvédőket, lábszárvédőket és sarut viselve tartotta beszédét le-föl járkálva a szenátus épülete előtt, a rendelkezésére bocsátott katonák számára:

- Mindenki tudhatja már azt jól, hogy Spartacus serege óriásira nőtt, most pedig világunk elpusztítására törekszik. Ezt nem hagyhatjuk! Ellene vonulunk, és ha kell, az utolsó csepp vérünkig harcolunk. Birodalmunk fennmaradása a rátermettségünkön múlik, ezt mindenki vésse jól az eszébe, aki az én parancsnokságom alatt vesz részt az újabb ellenség elpusztításában.

Itália délebbi területein, csak itt-ott kevés fával tarkított tengerpartnál kötöttek ki kettő evezősoros, vitorlás hajók. Az azokkal érkezett emberek jelentős része csónakokba szállt, majd a partra léptek.

- Ez római föld, innen minél több mindent szeretnék elvinni. - mondta a jövevények egy olyan tagja, aki a hosszú haját copfban hordta; kék ruhát, bőrpáncélt és bőrcsizmát viselt

- Itt bőven lesz mit zsákmányolnunk, Agenór. - mondta a copfosnak az egyik társa

Akik a szárazföldre léptek, beljebb merészkedtek, míg a hajókon maradt társaik azokat őrizték. A parton lábukat megvető férfiak egyszer csak tábort vertek és este nyugovóra tértek. Reggel, miután felébredtek, emberek sokaságát látták meg közeledni.

- Kik lehetnek ezek, csak lecsap ránk Róma? - kérdezte ijedten egy idős férfi

- Szerintem ezek nem katonák, tárgyalok velük. - indult el Agenór az embertömeg felé, amikor az már közelebb járt

A közeledő csoportosulást vezető Spartacus ugyancsak meglátta a tábort, amely irányából feléje tartott a copfos, kékruhás, aki így mutatkozott be:

- Az én nevem Agenór! Kalózvezér vagyok és az embereimmel jöttem Itáliába.

- Én Spartacus vagyok, a társaim pedig lázadó rabszolgák.

A két férfi felmérte egymást, majd amikor látták, hogy nem jelentenek veszélyt egymásra, tárgyalni kezdtek.

- Tőlem is félnek a rómaiak Spartacus! - mondta a copfos fiatalember a rabszolgák vezetőjének

- Te vagy Kilíkia legjobb kalóza. Egy egész hajóhadnak parancsolsz, ezért is szeretném, hogyha elvinnél minket, hátha a te hazádban tennénk szert nagyon nagy erőre.

- Amíg én a tengereken vagyok, mindenkinek, aki hajózik, lesz mitől félnie. Garantálom, hogy te és a társaid az embereim között biztonságban lesztek.

- Úgy legyen! Kívánok neked sok szerencsét, még találkozunk. - fogott kezet a rabszolgavezér a kalózzal, majd elbúcsúztak egymástól

Marcus Crassus és hadserege már messze jártak a birodalmi fővárostól, amikor a katonák közül nagyon sokan bajvívást gyakoroltak, a többiek pedig a testüket edzették.

- Gyerünk! Keményebben! Ne szusszanjatok! Mi nem veszíthetünk! - hangzottak a tisztek üvöltései, akik Crassus parancsára, s tőle való félelmükben keményen fogták a katonákat

A tábor közepén maga a főparancsnok ugyan csak gyakorlatozott.

- A katonáknak rengeteget kell edzeniük, mióta úton vagyunk. - mondta Crassusnak a vele párbajozó, nála fiatalabb, szőke hajú tiszt

- A rabszolgasereg, ami világunkra tört, nem mehet sehová. Azt akarom, hogy biztos legyen a mi győzelmünk, az pedig akkor lehetséges, hogyha a katonák is eléggé felkészültek. - tért ki az idősebbik a suhintások elől

Az edzés tovább folytatódott. Mindkét fél kiváló bajvívónak bizonyult, ám Crassus kerekedett felül. A szőke elesett, felettese pedig kardját a nyakához tartva beszélt hozzá:

- Bármennyire is elfáradtál, gyakorolj a többi tiszttel, amíg bírod! Ez parancs!

- Igenis uram! - állt fel a szőke, aki a főparancsnok szavaiból kiérezte, hogy nem ajánlott a parancsát megtagadni

Crassus serege fáradtan zárta a napot, de a következő napon tovább folytatódott a menetelés dél irányába.

- Katonáink a szokottnál is keményebben menetelnek. - nézett hátra a lovasság elől lovagló főparancsnoka

- A mi hadseregünk a legerősebb a világon. Azt akarom, hogy a katonáink minél keményebbek legyenek, hogy minél jobban féljenek tőlünk az ellenfeleink. - beszélt keményen a mellette lovagló Crassus

A menetelés közben a fellázadt rabszolgák is tábort vertek Itália déli partjainál. A vízen Agenór vitorlásai horgonyoztak. A copfos és Spartacus egymás mellett sétáltak, miközben nézték a kalóz embereit berakodni a csónakokba.

- Sok értékes holmit sikerült zsákmányolnod, Spartacus! - vett el a copfos egy aranytányért a szakállát és haját befonva viselő emberétől

- Igyekszem mindent megadni neked azért, hogy elvigyél minket a hazádba.

- Ott már biztos szabadság várhat rátok, és aki akarja, megleckéztetheti Rómát, ami alaposan ráférne.

- Csak nehogy átverj engem, mert azt nagyon megjárhatod! - mondta a rabszolgavezér, amikor mindketten megálltak

- Róma mindkettőnknek az ellensége, semmi érdekem csalódást okozni neked. - így Agenór, miközben ő tovább ment az emberei felé

- Három római tábornok fölött is sikerült győzelmet aratnom, csak miheztartásként mondom.

Crassus bármennyire is igyekezte keményen fogni a katonáit, a tisztjei hatására belátta, hogy pihenésre van szükségük, ezért ismét tábort vertek hosszú és kemény menetelésük után. Maga a fővezér azonban továbbra is igyekezett formában tartania magát, ezért három főbb tisztjét hívta párbajra.

- Látjátok? Engem nehéz legyőzni! - taszította el magától Crassus két ellenfelét is a kardjával

A harmadik tiszt hátulról támadt, de Marcus megfordult és gyorsan nyakához tartotta a kardot, jelezve, hogy egy igazi viadalban győzött volna. Egy másik ellenfele szintén támadásba lendült, de a főparancsnok azt is a földre tudta teperni.

A maga táborában, a sátrában éppen csirkehúst evett Agenór, amikor római katonák érkeztek egy tiszt vezetésével. A kalózvezért kiráncigálták a sátorból, de annak egy izmos, kopasz, bugyogónadrágot és hegyes orrú papucsot viselő hajóskapitánya az útjukat állta a saját embereivel.

- Hagyd! Nincs innen messze a római tábor. Vissza fogok térni. - nyugtatgatta a copfos a kopaszt

A félmeztelen Crassus éppen a testét tartotta edzésben egy nehéz kő emelgetésével, amikor Agenór megérkezett a római katonák társaságában.

- Menjünk be a sátorba! - mutatott a római fővezér a sátra irányába, ami nagyobb és jobban védett volt a többi sátornál

A kalózvezér, mivel látta, hogy mindenhol katonákkal volt körülvéve, jobbnak látta, ha nem ellenkezik, így hát Marcussal együtt tért be annak sátrába.

- Szeretnék veled beszélni Spartacusról. Úgy értesültem, hogy nagyon is el akar menni Itáliából és ehhez kilíkiai kalózoktól vár segítséget. - mondta Crassus

Agenór megijedt a társa kemény szavaitól, hiszen tudta, hogy egyértelműen róla és az embereiről volt szó, és hogy súlyos következménye lehet az ellenállásának. Viszont igyekezett kiállni maga és a rabszolgavezér mellett:

- Én nem tudok segíteni neked!

Crassus megfogta a kardját, majd a copfos torkának tartva beszélt:

- De igen, tudsz! Mindketten tudjuk, hogy a te hajóid horgonyoznak a partokon.

- Te is tudod, hogy nagyon sok emberem van.

- Spartacussal pedig még több lenne, de Róma nagyon erős a tengeren is. Kilíkiában is van római jelenlét. Még ha ti ketten összefognátok is, biztos, hogy nem győzhettek. - engedte vissza a kardját Crassus, majd egy láda felé közeledett, amit felnyitott. Az tele volt arannyal, a római pedig a copfos arcát nézve beszélt tovább - Tőlem több aranyat kaphatsz, mint rabszolgáktól. Ha segítesz nekünk, ez mind a tiéd.

Agenór gondolkodni kezdett, hiszen látta, hogy rengeteg arany volt a ládában, viszont már megígérte Spartacusnak, hogy neki fog segíteni. Végül végső döntésre jutva nyitotta szóra a száját:

- Brundisiumnál arra számítanak majd, hogy felszállhatnak a hajóimra, de mi elhagyjuk azt a helyet. Ott tudtok majd rajtaütni.

- Tudtam, hogy sikerül téged jobb belátásra bírnom. - ütötte ököllel vállon Crassus a fiatalembert

A tengeri rablók több láda aranyat is kaptak Crassustól. Amikor azokkal együtt a hajóikra szálltak, Agenór megjelent közöttük és ekképpen parancsolt rájuk:

- Vitorlákat felvonni, elhagyjuk Itáliát!

- De arról volt szó, hogy... - mondta az egyik férfi a kalózvezérnek

- Most arról van szó, hogy ez rengeteg arany. Nem akarok bajba kerülni az által, hogy segítek Róma egy nagyon komoly ellenfelének. - igyekezett a copfos határozott maradni

A kalózok eleget tettek parancsnokuk utasításának és elindultak. A partról nézve az eseményeket, így kiáltott Jaunus Maximus:

- Spartacus! Nézd! Elmennek!

- Ezt nem akarom elhinni, átvert minket. - nézte a rabszolgavezér a távolodó hajókat, majd a szárazföld felé tekintett, a nem olyan messze épülő erődítmény felé - Csapdába kerültünk, Crassus elzárja az egyetlen menekülési utunkat.

A római katonák hegyesre faragott végű, vastag fatörzseket állítottak a földbe, szorosan egymás mellé.

- Aki nem igyekszik, azt megkorbácsoltatom, mintha élnétek! - üvöltött Crassus kettő, láthatóan lassan dolgozó emberére

Amikor a széles, magas falú erődítmény készen állt, több fellázadt rabszolga is tehetetlenül nézte a létesítményt. Spartacus ekképpen beszélt a körülötte álló társaihoz:

- Holnap beszélek Crassussal. Talán meg tudok vele egyezni.

- De vezérem! Mi van, hogyha megölet? - kérdezte egy szír rabszolga

- Ha csak tárgyalok, nem lesz semmi baj. A háborúnak vannak szabályai is. - nyugtatgatta a rabszolgavezér az emberét

Elérkezett a következő nap. A lázadók vezetője egy botot tartott a kezében, amire fehér rongy volt kötve. E módon tartott az ellenséges erődítmény felé, ahonnan a hadvezéri öltözékében jött elő Marcus Crassus.

- Nagy bátorság volt így szembeszállni Rómával és még eddig el is húzni a lázadást. Igazán komoly teljesítmény ez egy rabszolgától. - mondta a tarajos sisakos

- Azt hiszem, eleget bizonyítottuk már nektek, hogy nem félünk tőletek. Tudd meg nemes Crassus, hogy tovább folytatjuk a harcot ellenetek. - így a fiatal lázadóvezér, majd hangneme erőszakosabbra váltott - Készen vagyunk mind az utolsó csepp vérünkig harcolni!

- Tényleg azt hiszed, hogy győztesen kerülhetsz ki ebből a háborúból? - mutatott az idősebbik a háta mögötti erődítményre

- Van egy ajánlatom a számodra! Róma így is egy erős birodalom. Nem tehetek semmit a további terjeszkedése ellen. A rabszolgák, akik hozzám csatlakoztak, hadd menjenek el. Engem pedig elvihetsz a fővárosba, mutogathatsz a népnek, ahogy akarsz, megölhetsz, de akár a rabszolgáddá is tehetsz.

- Mind adjátok meg magatokat, semmi esélyetek a mi seregeink ellen.

- Én és a követőim inkább harcban esünk el, minthogy önként letegyük a fegyvert. - lett mérgesebb Spartacus

- Meg fogunk ütközni ezen a területen, arra számíthatsz.

A tárgyalás után mindkét sereg vezetője visszatért a maga embereihez, hogy velük készülhessen fel az ütközetre. Spartacus elé egy fehér lovat vezetett egy hispániai rabszolga, aki így beszélt:

- A vezérünknek jár egy kis ajándék mindannyiinktól.

- Igazán köszönöm! - a gyeplőt fogva húzta maga elé a jószágot a vezér, majd a fenekére csapott. Amikor az állat elszaladt, a fiatalember úgy beszélt, hogy mindenki hallja - Hogyha nyerünk, mindenki szerezhet magának lovat. Ha vesztünk, akkor senkinek nem lesz rá szüksége. Szabad emberekként eddig már nagyon sok mindenen keresztülmentünk. Most egy újabb csata előtt állunk, ami mindent eldönthet. Ezúttal tényleg adjunk bele mindent, hogy örökre itt hagyhassuk ezt az átkozott földet!

A tömeg a szavak hallatára egy emberként skandálta vezetőjük nevét. Amikor sor került az ütközetre, a fátlan síkságon, alakzatokba sorakozott fel a római sereg. A lovasság mellettük sorakozott fel, mögöttük pedig az íjászok álltak parancsra várva. A rabszolgák serege feltartóztathatatlanul menetelt feléjük, a legelső sorban Spartacus és Jaunus Maximus egymás mellett menetelt.

- Most, vagy soha, tegyünk meg mindent a szabadságért! - üvöltötte a rabszolgavezér, kardját felfelé tartva

A lázadók csatakiáltással szaladtak a római hadsereg irányába. Crassus a nyilasok parancsnokának intett, hogy kezdjék meg ők a támadást. Adott jelre az íjászok nyílzáport zúdítottak a rabszolgaseregre, melynek több tagja is életét vesztette. Spartacus több emberével együtt támadta meg az egyik alakzatot. Jaunus egy másikat vett célba a maga bajtársaival. A két sereg ádázul vívott egymás ellen. Amikor már mindegyik gyalogos ütközetbe bocsátkozott a rabszolgákkal, a lovasok támadtak oldalról. A lázadók sorra estek el, mivel ellenfeleik ezúttal képzettebbek voltak. Jaunus hasát végigvágta az egyik katona, de a körszakállas ettől még nem adta fel a harcot. Minden erejét beleadva vívott ellenfelével, akit sikerült leszúrnia. Spartacus két rómait is lekaszabolt, majd meglátta a lovon ülő, ellenséges parancsnokot.

- Crassus! - kiáltotta a felkelők vezére, majd megindult a lovas felé

A rómaiak főparancsnoka egyetlen csapással leütötte egy rátámadó rabszolga fejét, majd egy másik mellkasát szúrta át.

- Engem nem lehet legyőzni! - kiáltotta Crassus

Jaunus hátát a gerinc mellett hasította végig egy lovas katona. A sebzett erre hátrafordult, de ellenfele átszúrta a nyakát, kioltva ezzel életét. Spartacus ádáz vívásokba kényszerült az útjába kerülő katonákkal, akiket sikerült lekaszabolnia. Ám az egyik katona egyszer csak lábon szúrta. A rabszolgavezér két térdre kényszerült fájdalmában, majd úgy vívott egy másik ellenfelével. Ekkor egy újabb, lándzsás érkezett a volt gladiátor háta mögé, aki a tüdőt átszúrva oltotta ki annak életét.

Az ütközet végül római győzelemmel ért véget. A csatából viszont több ezer rabszolgának sikerült elmenekülnie. Már messze jártak vereségük helyszínétől, amikor egy újabb sereggel kerültek összetűzésbe. A katonák előtt lovon ült egy magas, robosztus testalkatú férfi, aki tarajos sisakot; combközépig érő, kék ruhát; kék köpenyt, a test izomvonalait követő páncélfelsőt, mindkét lábán lábszárvédőt és sarut viselt.

- Ezek valószínűleg a rabszolgák lesznek, Pompeius! - mondta a kékruhás robosztusnak egy mellette lovagló tiszt

- Akkor támadjuk meg őket! - vonta ki a kardját a kékruhás, majd seregével megindult a menekülők felé

A megmaradt lázadók megütköztek a rómaiakkal, akik erősebbnek bizonyultak. A gyalogosok egymás után kaszabolták le a kétségbeesett rabszolgákat, akik mindent beleadva küzdöttek.

- Esélyetek sincs ellenünk, ti nyomorult férgek! - kaszabolta le két ellenfelét is Pompeius

A rabszolgák csak kevés életet tudtak kioltani, a rómaiak viszont egymás után gyilkolták le a lázadókat. A római sereg lovassága szintén sokkal ügyesebbnek bizonyult a lázadóknál. Az ütközet úgy ért véget, hogy egyetlen rabszolga sem maradt életben.

Onnan messze, egy kikövezett út mentén a Crassus által legyőzöttek megláncolva meneteltek a győztes katonák kíséretében. A láncra vertek kétségbeesve nézték, ahogy a katonák fákat vágnak ki nagy kereszteknek, hogy azokra szögelhessék fel a még élő rabszolgákat. A lovon ülő, római hadvezér figyelemmel kísérte, ahogy egy nagyon fiatal megfeszítettet állítanak fel a keresztfával, majd egy tiszt lovagolt oda, aki így szólt:

- Uram! Pompeius Magnus Rómába tart, hogy magának könyvelhesse el a győzelmet.

- Azonnal induljunk mi is! Elvégre mégiscsak én győztem le a rabszolgákat. - lett ideges Crassus, majd egy másik tisztjéhez szólt, a megláncoltak felé biccentve - Folytatni a keresztre szögeléseket!

- Ez legalább hatezer ember! - döbbent meg a tiszt

- Márpedig mind keresztre lesz verve! Ebből okulhat bárki, aki még egyszer Rómára mer támadni. - így Crassus, majd több tisztet maga köré gyűjtve indult a főváros felé

A szenátus épületében a szőke, kefehajú Pompeius a többi szenátoréval megegyező, fehér ruhát viselve beszélt egy széken ülve.

- Kemény ellenfélnek bizonyult ez a Spartacus, de én megbirkóztam vele.

- Crassussal nem találkoztál, Gnaeus Pompeius Magnus? - kérdezte a kopaszodó szenátor

- Mindössze egyedül szálltam szembe a rabszolgákkal! Nekem sikerült az, ami a többi tábornoknak nem! - húzta ki magát a robosztus szőke

- Tiéd a dicsőség, kiérdemelted, hogy a köztársaság hősként ünnepeljen. - lépett Pompeiushoz egy másik szenátor, hogy ketten együtt mehessenek az épületen kívülre

Amikor mindketten az épület oszlopsoros, külső részére értek, a téren álló tömeg éljenzésben tört ki. Mindenki hangosan skandálta Pompeius nevét. A robosztus szőke önelégülten figyelte a megannyi embert, miközben a kopaszodó szenátor babérkoszorút helyezett a fejére, egy másik pedig a magasba emelte egyik kezét. Telt múlt az idő és Marcus Crassus is megérkezett Rómába. A férfi tombolt a szenátusban.

- Spartacust serege fölött én arattam győzelmet! Az én érdemem az a dicsőség, amit Pompeius kapott meg! - ordítozott az öklével verve saját mellkasát

- Pompeius egyből jött Rómába a győzelme után, nemes Crassus. Te mit tettél? Hatezer ember szögeltettél keresztre a Via Appia mentén Capuától Rómáig. - mondta a dühös férfinak az egyik szenátor

- Jól tettem, amit tettem! Mindenkit figyelmeztetni kell arra, hogy a köztársaság kíméletlenül megtorol minden, ellene irányuló zendülést. Én viszont továbbra is kérem azt a dicsőséget, ami jár nekem. - kezdett csillapodni Marcus Crassus

- Hogyha annyira szeretnéd, hogy neked is jusson valami a dicsőségből, te és Pompeius kormányozzátok együtt Rómát. - mondta egy másik, idős szenátor

Már nagyon hosszú idő telt el a rabszolgalázadás óta, de a bomló tetemek még mindig a kereszteken lógtak a Via Appia mentén. Az úton egy nemes házaspár haladt gyaloghintókkal a főváros felé, amikor így beszélt a férfi, hangosan a rabszolgáihoz:

- Tegyétek le a hintókat és pihenjétek ki magatokat! Megérdemlitek!

A rabszolgák leültek a fűbe, hogy szusszanjanak egyet, gazdájuk vizet és élelmet is adott nekik.

- Olyan elviselhetetlen a hullák bűze. Miért kellett itt megállnunk? - lépett oda a férjéhez a nála sokkal fiatalabb asszony

- Emlékszel te is Spartacus felkelésére! Egy ilyen lázadás nem ismétlődhet meg! Több nemest is megöltek a szökött rabszolgák a bánásmód miatt. - mondta a férj úgy, hogy a gyaloghintó hordozók ne hallják

Egy másik alkalommal a földbirtokán járt-kelt a kopaszodó szenátor, nézve, ahogy a szolgái dolgoznak az ültetvényén. Látta, hogy az egyik felügyelő éppen korbácsolni kezdte volna ütni a fáradt észak-afrikai rabszolgát, ezért odalépett hozzá:

- Ostoba! Nem bánhatsz túl kegyetlenül egyetlen rabszolgával sem! Évekkel ezelőtt Spartacus fellázította a hozzá csatlakozó rabszolgákat és Róma csak kemény harcok árán tudott győzni fölöttük.

- Jobban beléjük kell verni a tiszteletet, akkor nem lesz majd kedvük lázongani. - ütött volna a felügyelő a rabszolga felé

- Szerintem inkább úgy előzhetnénk meg egy újabb zendülést, ha mi adunk több tiszteletet nekik.

Crassus és Pompeius együtt irányították a köztársaságot. Egyszer éppen a szenátus épületében társalogtak a többi szenátor társaságában.

- Nagyon erős birodalom a miénk! Azt javaslom, hogy szerezzünk minél több területet a köztársaságnak! - mondta Crassus

- A több terület több adófizetőt jelent, akik naggyá tehetnek minket. - így Pompeius

- Újabb rabszolgák is tódulnak majd a köztársaságba. - beszélt az idős szenátor

- Velük azért óvatosan! Meg kell mutatnunk nekik, hogy mi vagyunk az uraik, de annak is elejét kell vennünk, hogy még egy nagyobb rabszolgalázadás kitörjön. - beszélt Pompeius a szenátorokhoz, majd Crassus felé fordult - Mostmár létezik olyan is, hogy egy rabszolga felszabadítható, ha elég jól, vagy elég sokáig szolgálta urát.

A köztársaság az elkövetkező időkben tovább növekedett. Róma a hadseregével az egész mediterrán térségben megvetette lábát és rányomta bélyegét a leigázott népekre, akiktől továbbra is nyersanyagokat, technológiákat és rabszolgákat szerzett.